Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Honyek András
2019. július 9.

Dobogón a lányok – 27. Ifjúsági Európa-bajnokság, Oslo

Az Eb kezdetét mindkettő csapat izgalommal várta. Az U16-os válogatottunknak ez az első nemzetközi megmérettetése, a lányok már többször voltak hasonló versenyeken. Brigi pont tíz éve indult először magyar színekben, a brassói Eb-n is a lánycsapatunkat erősítette. A kicsik az első meccsen Románia ellen megszerezték életük első győzelmét. Az első forduló közepén az élre is ugrottak! Ezután Izrael, Franciaország és Dánia következett, sajnos itt már nem sikerült győzniük. 26 VP-vel zártuk a napot, ezzel 14. helyen álltunk. A lányoknak az első napra jutottak a könnyebb ellenfelek. Törökországot és Angliát kicsivel vertük meg, Izrael ellen majdnem 20 VP-t szereztünk, Norvégiától viszont picivel kikaptunk. Ezzel a napot 3. helyen zártuk a 9 induló közül.
Bánki Zoltán
2019. július 8.

Gasztro-konvenció – Pécsi, siklósi emlékek

Régebben, úgy 30-50 éve négynapos versenyek voltak. Az utazás többnyire vonattal történt, a pécsiek elintézték a különkocsit, ott már csütörtök délelőtt „megkezdődött a verseny”. Kocsival is sokan érkeztek, akkor még 202 km volt Pesttől Pécs, nem volt autópálya. Mióta van, azóta 260 km az út. A dunakömlődi halászcsárda halászlevével, pogácsájával biztos pontként szolgált odafelé is, meg hazáig is. Jönnek elő a pécsi emlékképek, sorra. Séta a belvárosban, vásárlás a Nádorral szembeni delikáteszben, így estére megvan a muníció a szállodaszobai elemzéshez.
Honyek András, Zoller Robert
2019. július 8.

Kezdésnek győzelmek – 27. Ifjúsági Európa-bajnokság, Oslo

Vasárnap hajnalban keltünk és reggel 6 órára már repülőn ültünk. Oslóig könnyen eljutottunk, de a versenyt innen még kb. 100 km-re Stokkében az Oslofjord Convention Centerben rendezik. Sajnos a vasutat éppen most újítják fel a norvégok, ezért kétszeri átszállással tudtunk csak eljutni célunkhoz. Egy gyors ebédet kis séta és csendes pihenő követte.
Fehér Péter
2019. július 5.

Élményeim az Eb-ről

Már több mint tíz éve nem voltam ilyen nagy bridzseseményen, úgyhogy szerettem volna az erős mezőny ellenére jól teljesíteni a 9. Nyílt Európa-bajnokságon Isztambulban. Partnerem, Vikor Dani elmagyarázta, hogy a győzelem kulcsa egy jól kidolgozott licitrendszer. Ezt nagyszerű ötletnek tartottam. Sokkal könnyebb, mint jól játszani. Én egyébként is mindig a partnerem rendszerét játszom, aminek igen nagy előnye, hogy azt legalább az egyikünk tudja. Ennek megfelelően Dani verseny előtti héten átküldött nekem úgy ötven oldalt.
Honyek András
2019. július 4.

27. Ifjúsági Csapat Európa-bajnokság, Oslo

Pénteken kezdődik a játék a 27. ifi Eb Oslótól nagyjából 100 kilométerre az Oslofjord Convention Centre-ben. Idén is négy kategóriában indulnak az ifjúsági játékosok: 23 csapat nevezett az U26-os nyílt versenyre, 10 az U21 nyíltra, 9 az U26 Girls-re és 18 az U16 nyíltra. Az idén két magyar csapatnak szurkolhatunk, a lányoknak és a tizenhat év alattiaknak, mindkét egység hétfőn ül először asztalhoz.
Nagyiván Gábor
2019. június 30.

9. Nyílt Európa-bajnokság, Isztambul, 15. nap

Az Európa-bajnokság utolsó napján 3 fordulót, de már csak 48 leosztást játszottak a nyílt páros döntőjében a játékosok. Részletes beszámolóval most sem tudunk szolgálni, mert a leosztásokat valamilyen okból titokban tartják, így csak a futó szkórt frissítgetve tudtuk követni az eseményeket. Ráadásul a szombat reggeli bulletin se jelent meg, ami kicsit szokatlan, nem is szerettük. De bennünket különösen a 21. és 22. helyről rajtoló Dumbovich Miklós–Winkler Gábor és Lakatos Péter–Alon Birman párok szereplése érdekelt, azt reméltük, hogy huszáros hajrával az élmezőnybe kerülnek.
Gulyás Dániel
2019. június 29.

9. Nyílt Európa-bajnokság, Isztambul, 14. nap

Megkezdődött a nyílt párosverseny döntője, valamint vigaszversenye, a Jean-Paul Meyer-kupa. Mindkét versenyen napi 3 fordulót játszanak pénteken és szombaton, bár a leosztásszám eltérő lehet. A nagydöntőben másfél magyar párnak drukkolhatunk. A Dumbovich Miklós–Winkler Gábor jól kezdett, de aztán visszaesett a középmezőnybe, Lakatos Péter izraeli partnerével is ott áll. Szombaton döntő második felével ér véget az isztambuli nyílt Európa-bajnokság. Jason Hackett-tel, a britek friss csapat Európa-bajnokával sikerült beszélni és megosztott velünk két partit az Eb-ről.
Nagyiván Gábor
2019. június 28.

9. Nyílt Európa-bajnokság, Isztambul, 13. nap

A nyílt páros középdöntőjébe 112 pár jutott, itt már csatlakoztak a csapatverseny döntőjében játszó játékosok is. A Dumbovich Miklós–Winkler Gábor és Lakatos Péter–Alon Birman párosoknak szurkolhattunk, az volt a cél, hogy az első 46-ba, ezáltal a péntek-szombati döntőbe kerüljenek.
Gulyás Dániel
2019. június 26.

9. Nyílt Európa-bajnokság, Isztambul, 12. nap

Véget ért a nyílt csapatverseny is, ahol végül az angol Mossop győzedelmeskedett soraiban olyan általunk is ismert játékosokkal, mint a Hackett ikrek, vagy Alex Hydes, akivel szinte minden évben Pulában is találkozhatunk, és idén elképesztő sikersorozattal előbb a négy nagy amerikai verseny egyikét, a Vanderbilt-kupát, majd egy neves angol csapatversenyt nyert meg, és ezt tetőzte be ezzel az Európa-bajnoki címmel.
Nagyiván Gábor
2019. június 26.

9. Nyílt Európa-bajnokság, Isztambul, 11. nap

A tizenegyedik napon a csapatversenyek mellett színre léptek a párosversenyek résztvevői is. A nyílt kategóriában 279 pár ült asztalhoz. A kétnapos, hatfordulós selejtező után kettéosztják majd a mezőnyt A- és B-csoportra (kb. a mezőny egyharmada jut az A-ba), és egy egy napos, 3 fordulós középdöntő után következik a döntő. Az A csoportból 46, a B-ből 6 pár jut a döntőbe, és egy újabb kétnapos, hatfordulós küzdelem sorozat után szombaton hirdetnek győztest. A nőknél 59, a szenioroknál 50 pár indult, e két kategóriában már csütörtökön eldől, kik nyerik a versenyt.